nál helyezte el a két kisfiút, Sean Prestont és Jayden Jamest. Hetente 2 alkalommal láthatja a gyerekeket.

Év közben több botrányt okozott autójával, hol egy fotóst, hol egy rendőrt sikerült elütnie. Számos ehhez hasonló per folyik ellene a bíróságon.

Közben Britney Spears is talán rádöbbent életmódja helytelenségére, így előrelátóan megrendelte a sírkövét is. Valamint elvesztett gyermekeit kínai árvákkal szeretné pótolni, de a hatóságok egyelőre nem engedélyezték az örökbefogadást.

Az év lebőgése azonban az MTV Video Music Awards díjátadón érkezett Britney számára. Úgy tekintett erre az alkalomra, hogy visszaszerzi hírnevét, és novemberben megjelenő albumának jó reklámot csinál. A kritikusok szerint érdektelen és unalmas volt a showja, amit még a fekete bugyi-

melltartó szerelés sem tudott feldobni. A két gyerekes anyuka új dalát, a Gimme more-t mutatta be.

"Nagy érdeklődéssel vártuk a beharangozott fellépést, azonban egyáltalán nem sikerült olyan csillogóra, és magával ragadóra, mint ahogyan Britney tervezte” -

mondták a kritikusok. Rihanna nem tudta, mit kellene tennie, nevessen vagy udvariasan tapsoljon. Többen azt mondták, hiába próbált Britney szexis lenni, mégis úgy nézett ki, mint egy háziasszony, aki egy vetélkedőn színpadi showt nyert, amit segítség nélkül, egy ismeretlen dallal kell bemutatnia. Még az sem sikerült neki, hogy összhangba hozza szájának mozgását a zenével.

Decemberben a hírnevét egy benzinkúti lopással sikerült Britney Spearsnek öregbítenie, a sztár fehér sportautójával érkezett az egyik Van Nuys-

i benzinkúthoz, ahol elemelt egy öngyújtót.Spears balszerencséjére az egyik amerikai internetes oldal operatőre a helyszínen tartózkodott és rögzítette a törvénysértést.
És a legújabb: Egy francia filmproducer kitalálta, hogy a Messiás születésérőlSzűz Mária
készülő, modernizált alkotásban szerepeljen. A felkínált karakter pedig nem más, mint maga

Britney-Daily.Gp